|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 30 találat | lapozás: 1-30 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Albert István 1998. május 10.Ápr. 19-én zsúfolásig megtelt Csíksomlyó kegytemploma, amikor dr. Jakubinyi Gyula érsek pappá szentelte Albert István és Köncse József ferences szerzeteseket. Mindketten Csíksomlyó ferences kolostorában kezdik meg papi szolgálatukat. A jelen levő Benedek Domokos tartományfőnök elmondta, hogy Jakubinyi érsek immár nyolc ferencest szentelt fel itt, Csíksomlyón. /Vasárnap (Kolozsvár), máj. 10./1999. június 5.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Természettudományi és Matematika Szakosztálya dr. Balogh Ernő és dr. Tulogdy János geológus- illetve földrajz-professzorokra emlékezett. A professzorok ma is élő tanítványai (nagy részük egyetemi tanár) nosztalgiázva mesélték élményeiket volt tanáraikkal kapcsolatban, kitérve életük és munkásságuk minden részletére. Az emlékünnepély második napján az EME tudományos ülésszakot szervezett, melyre neves hazai geológusok, és földrajzosok mellett, számos magyarországi meghívott is érkezett. Az előadások nagy része az Erdélyi-medence különböző tájegységeiről, vonásairól szólt. /Albert István: Nosztalgiázó professzorok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2003. január 22.Albert István lelkipásztort 30 évi szolgálat után esperesévé választotta a Hunyadi Református Egyházmegye. Albert Istvánt - 1973-ban, a teológia elvégzését követően kinevezték a Hunyad megyei Lozsádra. Megszerette a környezetet, az embereket. Később Piskire került, azóta is itt működik. Próbálkoztak a magyar oktatás újraindításával, de nem sikerült. A szülők már nem igazán értékelik az anyanyelvű oktatás előnyeit. 1990 után szeretett volna hittant tanítani a helyi iskolában a maroknyi református gyermeknek. Alacsony létszámuk miatt azonban az igazgatónő ezt nem engedélyezhette. A parókiára kevesen jönnek el vallásórára. A piski gyülekezet 138 lelket számlál. Tavaly júniustól a piski anyaegyház, a kéméndi és rápolti leányegyházakkal együtt, missziós egyházzá vált, ami azt jelenti, hogy együtt gazdálkodnak, de így is nehezen tengődnek. A lelkészek fizetése két forrásból tevődik össze. Egyrészt van az állami fizetés, ami rendkívül alacsony, és a helyi alapból kellene hozzápótolni, de azt Albert István már egy éve nem kapja. Jelenleg minden zsil-völgyi parókián van lelkész. Az elmúlt hetekben még Petrozsénybe is került lelkipásztor. Egész Erdélyre jellemző a lelkészhiány. Mindenki menekül a szegény Zsil völgyétől, annak ellenére, hogy valamennyi itteni település összetartó, nagy lélekszámú, templomba járó gyülekezettel rendelkezik. /Gáspár-Barra Réka: Harminc év a szórvány szolgálatában. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./2003. május 30.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya harmadszor tartja évi találkozóját Sepsiszentgyörgyön. (Hetven évvel ezelőtt a VI. orvostudományi és gyógyszerészeti ülésszak, 1996-ban az 1990-es újrakezdéstől számított IV. vándorgyűlés zajlott itt.) A tizenharmadik ülésszak máj. 29-i megnyitóján dr. Kovács Dezső szakosztály-elnök gróf Mikó Imre (az EME alapítója) szellemiségére emlékeztetett. A hazai magyar orvos- és gyógyszerésztársadalom legnagyobb (kilencszáz tagú) és legrangosabb civil szervezete évente tartott vándorgyűlések keretében veszi számba a közös gondokat, sikereket, kutatási eredményeket. Péter Mihály professzor, az EME alelnöke tolmácsolta dr. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnökének a konferenciához intézett jókívánságait. Gazdag a múlt, szerény a jelen - jellemezte az egészségügy mostani állapotát dr. Albert István, a szakosztály alelnöke.A megnyitón tájékoztattak a székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány idei díjazottjairól, elhangzott a Bocskai István nyugalmazott professzorról, Sándor István tudományos kutatóról és Balla Árpád gyermekgyógyászról szóló laudáció, előadást tartott a Háromszék Táncegyüttes. Máj. 29-30-án tizennyolc szakosztályban százhetven dolgozatot mutatnak be hazai és magyarországi előadók, lesz termék- és könyvbemutató is. /(fekete): Az anyanyelvű tudományosság számbavétele (XIII. EME-ülésszak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./2003. augusztus 9.A Hunyad megyei Rákosdot ősi magyar településként tartják számon. Első okleveles említése a XIV. századból való. A reformáció idején kálvinista hitre tért lakossága évszázadokon keresztül virágzó iskolát tartott fenn. A mára igencsak megfogyatkozott magyar ajkú lakossága töretlen hittel próbálja őrizni a múlt hagyatékát. Régi templomukat két esztendő alatt önerőből, a vajdahunyadi önkormányzat minimális támogatásával teljesen felújították. A megszépült templom felszentelésére az elmúlt vasárnap, aug. 3-án került sor. Az ünnepségen a gyülekezeti tagok mellett részt vett Kató Béla egyházkerületi főjegyző, Albert István, a Hunyadi Egyházmegye esperese, Nagy János volt rákosdi lelkész, Győrfi Jenő tanácsos, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Winkler Gyula parlamenti képviselő és Zsargó János, a rákosdi gyülekezet új, beszolgáló lelkipásztora. /GBR: Templomjavítás önerőből. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./2004. március 16.,,15 millió magyar fohásza száll ma az ég felé, ehhez csatlakozunk mi is, maroknyi piski magyarság.” E szavakkal nyitotta meg a márc. 15-i emlékünnepséget Albert István református lelkész a piski csata emlékére újraállított obeliszk tövében. Winkler Gyula parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: 15 évvel ezelőtt a piski csata emlékére állított obeliszk széttörve hevert, ma pedig újraállított emlékoszlopként hirdeti a hősök emlékezetét. Vajdahunyadon pedig Petőfi-szobrot állítottak. Felújították a templomot, építettek iskolát és Magyar Házakat. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnök beszédében hangsúlyozta, hogy itt, a végeken, ahol a hivatalos mosoly és kéznyújtás mellett még mindig meggyalázhatják nemzetünk és a szabadság hőseinek emlékét, emelt fővel kell helytállni a szórványban is, a piski hídnál, ahol a maroknyi sereg ünneplése is bizonyítja, hogy még nem veszett el Erdély. A piski ünnepségen Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei elnöke röviden ismertette az 1999-ben újraállított emlékmű történetét. Vajdahunyadon, a református templomkertben felállított Petőfi-mellszobornál ünnepeltek. Petrozsény magyar közössége Várpalota testvérváros küldöttségével együtt emlékezett a szabadságharc hőseire. Déván a Művelődési Ház nagytermében Magyar Március címmel tartott nagysikerű előadást a Magyarok Nagyasszonya Kollégium Turul együttese. /Gáspár-Barra Réka: Az emlékezés és az öröm ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2004. március 29.Márc. 28-án Déván Pap Géza püspök és Albert István Hunyad megyei esperes jelenlétében leleplezték Tordai Sándor András mellszobrát. Déva első magyar vonatkozású szobrát éppen Tordai Sándor Andrásról, Erdély első hitvalló református püspökéről, Déva első református lelkipásztoráról mintázták. Az 1579-ben elhunyt püspököt a hajdani dévai református templomban temették el, sírfeliratát átmentették a múlt század elején épült új, szecessziós templomba. /Gáspár-Barra Réka: Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./2005. szeptember 17.Az evangélium hűséges követésében és a bűnbánat-tartásban határozta meg P. Albert István Leánder OFM, a nemrégiben kinevezett csíksomlyói házfőnök a ferences lelkiséget. Bemutatták A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára című tanulmánykötetet. A két kötetes munka a rend, tartományok és kolostorok történetét mutatja be, valamint a missziós és kulturális munkát. /Könyv a ferences lelkiségről. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./2006. február 9.A négy évvel ezelőtt megválasztott vezetőséget erősítették meg tisztségében az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának február 4-én tartott tisztújító közgyűlésén. A szakosztályt az elkövetkező négy év során is Kovács Dezső szájsebész professzor vezeti, alelnökök Egyed Zs. Imre és Gyéresi Árpád professzorok. A titkári teendőket Sipos Emese előadótanár látja el, a jegyző Szilágyi Tibor lesz. Az egyetlen változás, hogy a sepsiszentgyörgyi Albert István alelnök, kardiológus főorvos helyébe Borsa István csíkszeredai bőrgyógyász főorvos került. Kovács Dezső úgy látja, sikerült aktívabbá tenni az egyesületi tevékenységet. A 2002-es év során sikerült a központi EME keretén belül az autonómiát megvalósítani. Szakosztályuk az EME 7 szakosztálya közül a legnagyobb, jelenleg 900 taggal dicsekedhet. 15 területi csoportjuk közül a legaktívabb a szilágysomlyói, a székelyudvarhelyi, a nagyváradi, és a sepsiszentgyörgyi. A legeredményesebb munkát a családorvosok,(dr. Pongrácz Mária és dr. Kovács Beatrix) a fogorvosok (dr. Pongrácz Antal), a kardiológusok (dr. Benedek Imre) és a gyógyszerészek (dr. Péter H. Mária vezetésével) végezték. Az évente megtartott vándorgyűlések helyszíne 2002-ben és 2005-ben Marosvásárhely, 2003-ban Sepsiszentgyörgy, 2004-ben pedig Kolozsvár volt. A külföldi kollégák közül is évente 100–120-an részt vesznek a rendezvényeiken. 2002- től az Orvostudományi Értesítő szakmai kiadvány évente négy alkalommal megjelenő, országosan akkreditált folyóirattá vált. Ez azt jelenti, hogy az Értesítőben közölt dolgozatokat elfogadják a versenyvizsgákon, és a doktorandusok számára is pontot jelentenek. A vándorgyűléseken elhangzott dolgozatok mellett a Tudományos Diákköri Konferencián díjazott munkákat is közlik, s külföldi kollégáik is felajánlják dolgozataikat közlésre. Az elmúlt évben megalapították a Lencsés György Ars Medica-díjat. Az első plakettel és oklevéllel Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének kimagasló szakmai és tudományos tevékenységét ismerték el. Ebben az évben a Csőgör Lajos nevét viselő díjat és plakettet terveznek átnyújtani minden évfolyamról egy-egy végzősnek. Négy évvel ezelőtt a Stúdium Alapítvánnyal, a Bolyai Társasággal valamint a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen pályáztak egy orvosi és gyógyszerészeti szakkönyvtár megalapítására. Az EME tagsága kedvezményesen jut hozzá a könyvtári szolgáltatásokhoz, amibe az internet-hozzáférhetőség és az audiovizuális anyagok előkészítése is beletartozik. Az EME gondozásában az elmúlt négy évben jelentős szakkönyvek jelentek meg: Ferencz László: A belgyógyászati diagnosztika kézikönyve I-IV. kötet, Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai, Kelemen Hajnal, Gyéresi Árpád: Szervetlen gyógyszerészeti kémia. /Bodolai Gyöngyi: Centenáriumra készülnek. Tisztújítás az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi szakosztálya élén. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./2006. április 14.A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába – vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője nem látja jónak, hogy „mi innen akármilyen vonatkozásban átszóljunk”. Kántor Lajos örült, hogy az MDF elérte az öt százalékot. Varga Gábor író, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz. Ő maga drukkolt, hogy a két kis párt – az SZDSZ és az MDF – bejusson a parlamentbe. Különösen örült annak, hogy az MDF-nek ez sikerült. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban kell lenni. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi, belpolitikai vitákba. Számára rokonszenves Dávid Ibolya etikus politikai magatartása. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja – sikertelenül – a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása. Már a Fideszen belül is kételyek merültek fel személye iránt, az újabb vereség nyomán le kell mondania” – vélte a politológus. Bányainak meggyőződése, hogy Dávid Ibolya ki fog tartani. Gálfalvi Zsolt úgy vélte: néhány önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletes és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat. Gálfalvi Dávid Ibolyának és politikustársainak kipróbált felelősségtudatáról beszélt, akik nem mondanak le „pártjuk átgondoltan és távlatosan képviselt értékeiről egy-két vesztésre álló és vagdalkozó, kapkodó népvezérjelölt hatalmi érdekeiért”. Két napja huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus levélben fordult Dávid Ibolyához, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Az aláírók: Albert István P. Leánder OFM, csíksomlyói házfőnök; Boros Károly felcsíki főesperes; Gergely István csíksomlyói esperes; Hajdó István, a Gyergyói Kerület főesperese; Kovács Sándor, a Székelyudvarhelyi Kerület főesperese; Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztor; Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor; Kedei Mózes, a Székelyudvarhely Unitárius Egyházkör esperese; Dancs Lajos, énlaki unitárius lelkipásztor; Beder Tibor, a Julianus Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Dániel Sándor, a csíki Nagycsaládos Egyesület elnöke; Farkas Csaba, az SZNT alelnöke; György Attila író; Komoróczy György író, nyelvművelő; Lőrincz György író, az EMIA elnöke; Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere; Sándor Krisztina, a MIT elnöke; Sógor Csaba RMDSZ-szenátor; Soós Sándor, az EMI elnöke; Szakács István Péter tanár, író; Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere; Zsidó Ferenc író, a Polgári Élet főszerkesztője. /Simon Judit: Erdélyi üzenet az MDF-nek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./2009. április 25.Április 24-én tartották Marosvásárhelyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya XIX. tudományos ülésszakának ünnepélyes megnyitóját. Az előadások és a továbbképző tanfolyamok helyszíne az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem épülete, ez annak a folyamatnak az eredményét tükrözi, amely az EME és az egyetem vezetősége között kialakult – hangsúlyozta dr. Nagy Örs professzor. A MOGYE rektor-helyettese kiemelte, hogy a tanácskozáson szinte minden szakágazatban hangzanak el előadások, s magyar nyelven írt orvosi könyvek egész sorát mutatják be. Egyed Ákos történészprofesszor, a 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke üdvözletét dr. Gyenge Csaba akadémikus tolmácsolta, értékelve a legnagyobb szakosztály példamutató tevékenységét. A tudományok anyanyelven való műveléséről dr. Kovács Dezső professzor, a szakosztály elnöke beszélt, majd értékelte a támogatók, hozzájárulását. A Lencsés György Ars Medica díjat példaértékű orvosi, tudományos és oktatói munkásságáért az idén dr. Nagy Örs rektor-helyettes vehette át. A Pápai-Páriz Ferenc- életműdíjat dr. Pap Zoltán nyugalmazott gyermekgyógyász professzornak, a szakosztály volt elnökének és dr. Albert István kardiológus főorvosnak, a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház orvosigazgatójának nyújtották át, és díjazták dr. Nagy Előd Ernő, a gyógyszerészeti kémia előadótanárának oktatói és kutatói tevékenységét. Az első alkalommal kiosztott dr. Kopp Elemér-díjat, amellyel a gyógynövény- és drogkutatásban jeleskedők munkáját értékelik, Nan Monica egyetemi gyakornok vehette át. Ezután következtek az előadások. /(bodolai): Orvos- és gyógyszerész- tudomány anyanyelven. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./2010. február 19.Hazavárják az értelmiséget SzékelyföldönÉrtelmiségieket csábítanának a Székelyföldre az önkormányzatok, mivel Hargita és Kovászna megye egyaránt tanár- és orvoshiánnyal küzd. Míg előbbiben a megyeszékhelyre érkező orvosoknak lakást biztosítanának, Háromszéken valamennyi fiatal szakember ingyentelket kap az önkormányzattól. A szakemberhiánynak összetett okai vannak: bizonyos szakmák kimentek a divatból, így az idős pedagógusok nyugdíjazása után nincs utánpótlás. Ingyentelket is kaphatnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól azok a fiatal értelmiségiek, akik hazaköltöznek a székelyföldi városba, amelynek súlyos tanár- és orvoshiánnyal kell megküzdenie. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2008-ban indította útjára a „Gyere haza!” programot, amelynek keretében idén tavasszal 50 fiatal szakember kaphat telket. Antal Árpád polgármester többször hangsúlyozta, a városnak felkészült szakemberekre van szüksége, ám számításai szerint az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi fiataloknak csak 43 százaléka tért haza. Ezt pedig megérzi a tanügy és az egészségügy egyaránt, a kovásznai megyeszékhelyen pedagógusokra, orvosokra, aszszisztensekre, ápolókra egyaránt nagy szükség van. Kiöregedett szakemberek Egyre növekedni fog a szakképzett pedagógushiány a háromszéki tanügyi rendszerben, hívja fel a figyelmet Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondása szerint a közeljövőben elsősorban fizika, matematika és kémia szakos tanárok alkalmazására lesz szükség. A következő tanévtől ugyanis 75 háromszéki pedagógus éri el a hivatalos nyugdíjkorhatárt, közülük tizenöt kérte, hogy a későbbiekben is taníthasson, és tíznek a kérését jóvá is hagyták. Értelmiségcsalogató lakások vidéken? onzóbbá tenné a vidéki településeket a fiatal értelmiségiek számára a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium tervezett programja, amelynek keretében országos szinten 25 ezer lakást építenének a községközpontokban. Ezekben Elena Udrea tárcavezető elképzelése szerint a vidékre költöző tanároknak, orvosoknak, papoknak, mérnököknek biztosítanának lakrészt. „Valamennyi községben kialakítunk egy külön lakónegyedet, amelyben tíz-tíz ház kap majd helyet, 100 négyzetméteres lakófelülettel. Udrea közlése szerint a szükséges földterületeket a helyi önkormányzatok biztosítanák. A miniszter azonban más konkrétumot még nem árult el, így azt sem tudni, hogy mikor kezdődik el az elképzelés, megvalósítása mint ahogy azt sem, hogy mekkora pénzösszeget különítene el erre a célra a szaktárca. A hiányszakok esetében több jó eredményt felmutató tanárt szívesen visszatartottak volna, de ők általában nem merték ezt vállalni, mert bizonytalan, hogy később mikor, és milyen feltételek mellett kérhetik a nyugdíjazást. A főtanfelügyelő ugyanakkor leszögezte, a nyugdíjazásokkal nem lehet megoldani az előírt létszámcsökkentést. A nyugdíjba vonuló tanár állását nem lehet egyszerűen megszüntetni, és így megoldani a költségtakarékosságot és a létszámcsökkentést, mert lehet, hogy több iskolában egyszerűen nem lesz, aki megtartsa a matematika- vagy a kémiaórát. Keresztély Irma az egyetemi központokban is érdeklődött, és mindössze két háromszéki diákot fedezett fel a reál szakokon. Fizika szakon például egyetlen Kovászna megyei állandó lakhellyel rendelkező fiatal sem tanul. Azok közül, akik a korábbi években végeztek, senki nem tért haza, és nem vállalt munkát a háromszéki tanügyben, ecsetelte a főtanfelügyelő. Szatmár: gond van, stratégia nincs Szatmár megyében még semmilyen stratégiát nem dolgoztak ki az értelmiség otthon tartására. A megyében uralkodó általános nézet szerint természetes dolog, hogy a szakképzett fiatalok kivándorolnak külföldre, hiszen ott sokkal jobban megbecsülik munkájukat, és a kinti bérezés sem összehasonlítható a hazaival. „Hallottunk róla, hogy a kormány szolgálati lakások építésével szeretné támogatni a falun dolgozó tanárokat és orvosokat, de konkrét lépéseket még nem tettek ennek érdekében. Az egyház hasonló módszerekkel segíti alkalmazottait, az állam is megtehetné ezt” – közölte lapunkkal Várna Levente, a szatmárnémeti önkormányzat munkatársa. A megyei tanács sajtóirodája sem tud semmilyen átfogó tervről, amellyel megakadályozhatnák a szürkeállomány kivándorlását. A szatmári tanügyben egyébként az országos oktatási rendszer átszervezésével nem lesznek személyzetgondok. „Azt kell mondanom, hogy ősztől nem személyzethiány, hanem többlet lesz a megyében. Az idei tanévben a magyar katedrák 10–15 százalékát töltöttük be szakképzett, diplomás helyettesítőkkel, ám ezeknek a helyeknek a nagy része szeptembertől meg fog szűnni” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, megyei tanácsos. A tanügyi szakember számításai szerint nagyon kevés helyet fognak versenyvizsgára bocsátani a nyáron. „Két héten belül készül el a pontos kimutatás arról, hogy hány állást kell megszüntetnünk, és ettől függ, a megmaradt katedrákat hogyan tudjuk majd betölteni. Mindenesetre, akiknek most végleges állásuk van a tanügyben, de ősztől megszűnik a katedrájuk, azok nyáron elsőbbséggel kérhetik az áthelyezésüket. A viszszamaradt katedrákat, már amenynyiben lesznek ilyenek, nyáron kiírjuk versenyvizsgára” – tette hozzá Kónya. A megyei tanfelügyelőség kimutatásai alapján a partiumi megyében tavaly román-, magyar- és idegennyelvtanárból volt hiány, a fizika, számtan, biológia és kémia katedrákra pedig jelentős túljelentkezés volt a nyári versenyvizsgákon. Az egészségügy terén felemás helyzet alakult ki Szatmár megyében. „Vannak olyan községek, ahol két háziorvos is praktizál, más településeknek pedig egy sem jut” – vázolta a helyzetet lapunk kérdésére Dumitru Fanea, a Szatmár megyei orvosi kamara elnöke. Egyenetlen az eloszlás a kórházi személyzet tekintetében is. „A nagykárolyi városi kórházban például három nőgyógyász szakorvos rendel, de egyetlen ortopéd sincsen. Szatmárnémetiben pedig két urológus dolgozik, amely indokolatlanul sok az ilyen típusú megbetegedések számát tekintve, ezzel szemben Avasfelsőfaluban egyetlen ilyen szakember sincs” – jegyezte meg Fanea. Az orvosi kamara vezetője szerint természetes dolog, hogy a fiatal szakemberek külföldre vándorolnak, hiszen míg itthon egy tapasztalt orvos heti 7 napos munkamenet mellett 300 eurót keres, addig Nyugaton egy gyakornok orvos ennek az összegnek akár a tízszeresét is megkaphatja. Kovászna megyében legalább harminc matematika, fizika és kémia szakos tanárra lenne szükség. A hiány egyelőre a vidéki iskolákat sújtja, de amint a jelenlegi tanárok elérik a nyugdíjkorhatárt a városi tanintézményekben is jelentkezni fog. Ezek a szakok kimentek divatból, ugyanaz történik, mint a kilencvenes években, amikor elveszítette népszerűségét a mérnöki szakma, így néhány év után kialakult a hiány, és egyre keresettebbek lettek ezek a szakemberek. Akut orvoshiány, akadályozott alkalmazás A háromszéki kórházakban is sok a betöltetlen állás. Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke elmondta, a szükségesnél sokkal kevesebb orvos és asszisztens dolgozik. Az állásokat két évvel ezelőtt zárolta az egészségügyi minisztérium, így a nyugdíjazással és az elvándorlással megcsappant a szakképzett ápolók és az orvosok száma. A szaktárca minden hetedik megüresedett állásra engedélyezett egy alkalmazást, így oda jutottak, hogy legalább kétszer annyi asszisztensre lenne szükség, mint ahányan jelenleg dolgoznak, részletezte Neagovici. Mint kifejtette, Kovászna megyében szinte valamennyi szakterületre kellene orvos. A mentőállomáson hét orvos, a kovásznai szívkórházban harminc szívspecialista hiányzik. A kézdivásárhelyi kórházban minden osztályra kellene szakorvos, ott még szolgálati lakást is tudnának biztosítani. A baróti és a kovásznai városi kórházakban nincs röntgenorvos. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban is még legalább tíz szakorvosra lenne szükség, ebben az intézményben is röntgenorvost, neonatológust, altató- és intenzív terápiás szakorvost alkalmaznának. Az állások léteznek, de ezeket zárolta az egészségügyi minisztérium. Albert István orvosigazgató szerint pedig nincs túl sok remény arra, hogy ebben az évben engedélyezik az alkalmazást, bár ezt többször is kérték a minisztériumtól. Az orvosigazgató szerint a fiatal szakemberek szívesen dolgoznának Sepsiszentgyörgyön, hiszen az egyetemi központok után a megyei kórházak rendelkeznek a legjobb felszereltséggel, és a sepsiszentgyörgyi intézmény az elmúlt öt évben korszerű műszereket, berendezéseket kapott a minisztériumtól. Lakás a Csíkszeredába költöző orvosoknak Hargita megyében főként az egészségügyben súlyos a munkaerőhiány, Csíkszeredában például a 160 betöltendő állásból jelenleg mindössze hatvannak van gazdája, tájékoztatta a Krónikát Demeter Ferenc, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mint részletezte, az elmúlt években nem bizonyult optimálisnak a humánerőforrás-politika. „A szakképesítési törvény nem bátorította a környéken élő orvosok képzését, így igen kevés a helyi szakember” – magyarázta. Kérdésünkre, hogy milyen intézkedéseket tesznek a csíkszeredai állások vonzóbbá tételére, a menedzser elmondta, aktívan kutatják a szakorvosokat, utolsóéves rezidenseket és végzősöket, akik hajlandóak lennének Hargita megyébe költözni. A csíkszeredai kórházmenedzser szerint a legégetőbb hiányosságok a járvány-, tüdő- illetve az elmegyógyászati osztályon, valamint a szemészeten és az onkológián jelentkeztek. Azonban az új alkalmazásokhoz Hargita megyében is szükség van miniszteri beavatkozásra bizonyos állások meghirdetésére, felszabadítására, ennek érdekében a megyei önkormányzat és a kórház vezetősége folyamatosan konzultál Cseke Attila egészségügyi miniszterrel. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint, a kórházban megközelítőleg 30-40 rezidens orvos gyakorlatozik, de sajnálatos módon munkájuk befejeztével nem maradnak a megyében, városban. „A kezdő orvosok számára nem vonzó az állás Csíkszeredában, mivel nem egyetemi központ, így csak ideiglenesen látnak el kórházi feladatot, azután pedig odébbállnak” – fejtette ki Borboly. A tanácselnök ugyanakkor elmondta, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy Csíkszereda vonzóvá váljon a szakemberek számára, többek között idén nyolc kétszobás, összkomfortos szolgálati lakást építenének számukra. „A szolgálati lakások terve már tavaly megszületett, azonban csak mostanra sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket” – magyarázta Borboly, aki egyben arra is kitért, hogy külföldön élő szakembereket is igyekeznek hazacsalogatni, a hazai munkahelyek vonzóbbá tételéhez azonban szerinte elengedhetetlen a politikum, az egészségügyi minisztérium támogatása is. A tanügyben nincsenek azonban Kovászna megyéhez hasonló problémák. Ferencz S. Alpár főtanfelügyelőtől megtudtuk, ugyancsak március 10-ére készül el az adatbázisuk, a rendelkezésre álló információk alapján annyit már most tudott mondani, hogy nem annyira a tanári állások állnak betöltetlenül, hanem iskolai adminisztratív személyzetre lenne szükség. „Elindítottunk egy úgynevezett posztésszerűsítési folyamatot, amelyhez az iskolák segítségére is számítunk” – részletezte a nemrég kinevezett főtanfelügyelő. Ferencz ugyanakkor kiemelte, igyekeznek minél kevesebb tanügyi alkalmazottat elbocsátani, hiszen véleménye szerint sok esetben csupán racionalizálni kell az állásokat. Bálint Eszter, Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. augusztus 3.Újabb árvízek HáromszékenHáromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban. Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását. Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor) Trópusi égszakadás Kovásznán Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.) Huszonnégy település érintett Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi) Embert sújtott a villám A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. október 15.Határon túli kardiológusok továbbképző tanfolyamaA Határon Túli Magyar Kardiológusok Munkacsoportja szakmai továbbképző tanfolyamot indított ma Marosvásárhelyen, a Megyei Sürgősségi Kórház Kardiológiai Klinikájának előadótermében. A munkálatok 9 órakor dr. Keltai Mátyás, dr. Kikeli Pál és dr. Incze Sándor professzorok előadásával indulnak. A 11 órakor kezdődő sajtótájékoztató után dr. Benedek Imre professzor és dr. Frigy Attila előadásaira kerül sor. A délutáni munkálatok során dr. Gellér László, dr. Albert István, dr. Benedek Imre és dr. Kikeli Pál professzorok tartanak szakmai előadást. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 9.Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnakA magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus. Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át. Gábos Zoltán jelölése A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben. A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta. Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja. Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota. Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell. Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is. 1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik. Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét. Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt. Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc). E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.” Patkós András akadémikus, ELTE Nagy Károly akadémikus, ELTE Bencze Gyula a KFKI emeritusa Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 20.Magyar állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmábólAz államalapítás augusztus 20-i ünnepe alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Áder János köztársasági elnök megbízásából Széchényi Ferenc-díjjal tüntette ki a közgyűjteményi szakemberek sorában tudományos munkája elismeréseként Kiss András nyugalmazott kolozsvári levéltárost, történészt. Balog Zoltán a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át többek között a marosvásárhelyi születésű Bálint Márta színművésznek, a kolozsvári származású Banner Zoltán művészeti írónak, művészettörténésznek, költőnek, előadóművésznek. A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Orza Călin koreográfus, rendező. Az emberi erőforrások minisztériumának tájékoztatása szerint jelentős hagyományátörökítő és értékmentő tevékenységéért a Népművészet Mestere Díjban részesült a révi származású Géczi Hegedűs Sándor népi mesemondó. A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok érdekében tett erőfeszítéseiért Albert István, az Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes vezetője kapta. Szabadság (Kolozsvár) 2012. december 3.Ünnepelt a ProcardiaMéltó és rangos rendezvénysorozattal ünnepelt csütörtökön a marosvásárhelyi Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság megalapításának 20. évfordulója alkalmából. A Kultúrpalotában, majd az Arany János utca 46. szám alatti új rehabilitációs központ avatásán zajló eseményre orvosokat, munkatársakat, szervezeteket és olyan barátokat hívtak meg, akik az évek során együttműködtek a hírneves gyógyászati központtal. 20. évforduló, 40 éves múlt Dr. Kikeli Pál István professzor, a Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság elnöke, aki húsz évvel ezelőtt indította útjára a központot, a Kultúrpalota kistermében foglalta össze a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció területén elért eredményeket. A munka tulajdonképpen 40 évvel ezelőtt kezdődött, ebből az utóbbi 20 év a Procardia "kötelékében" vált teljes körű egészségügyi rendszerré. A 15.000 pácienst nyilvántartó Procardia széles körű gyógyászati szolgáltatásáról múlt heti sajtótájékoztatóján is beszámolt az orvosprofesszor, erről lapunk akkor részletesen tájékoztatott. "Mindig empátiával nyúlnak a beteghez" Az ünnepségen nagyon nagy hangsúlyt kapott a köszönet és az elismerés. Egyrészt a Procardia iránt, másrészt azok iránt, akik együttműködtek a társasággal és segítették munkájukat. Számtalan emlékdíjat adtak át. Köztük dr. Brassai Zoltán professzornak, Fülöp Ilonának, a Lazarenum Alapítvány elnökének, aki az alapítvány megalapításához járult hozzá, dr. Dumitru Zdrengeának, dr. Florin Mitunak, dr. Daniel Gherasimnak, dr. Mihaela Sucevanunak, akik az ország többi orvosi egyetemi központjaiban a Procardia ösztönzésére hoztak létre szív- és érrendszeri klinikákat, illetve vezetik a szív- és érgyógyászati központokat. Emlékdíjat kapott még dr. Albert István, a sepsiszentgyörgyi, dr. Tatár Márta kovásznai, dr. Láng László szatmárnémeti szívgyógyász, akik dr. Kikeli Pál irányításával kezdték el a gyógyítást. Díjat kapott még a hollandiai Anton Dronkers és Jacqueline Schoonwater, akik a kezdetekben járultak hozzá a székházvásárláshoz. A díjazottak részéről nagyon sok méltatás hangzott el a Procardiánál kifejtett munkáról. Talán a legfontosabb, amit Fülöp Ilona fogalmazott meg: – Mindig empátiával nyúlnak a beteghez. Az idősotthon betegeit is szeretettel látják el. Itt mindig a minőség volt a szempont – összegzett a felszólaló. Felavatták és bemutatták az új rehabilitációs központot Az ünnepségsorozat keretében nem mindennapi alkalomra került sor: felavatták és bemutatták az új megelőző, rehabilitációs és oktatóközpontot. Dr. Kikeli Pál ennek létrehozásáról és szükségességéről beszélt. A központ három funkciót tölt be: megelőző programokat bonyolít, rehabilitációt végez és oktatóközpontként működik. Az új központban több rehabilitációs szolgáltatást nyújtanak korszerű felszerelések, eszközök segítségével, ami a betegek minőségi gondozását szavatolja. Bartha Zsuzsa, a Procardia Gymnastic Club gyógytornásza a fizikoterápiás rehabilitációról beszélt. Náznán Jenő a Rotary Téka Klub részéről a közös együttműködések eredményeit vázolta. Szalagvágás után a résztvevők tízes csoportokban megtekinthették a központ kezelőtermeit, a hidroterápiás, a sós levegőjű inhalációs termet, a tornatermet, a gerinckezelésre alkalmas speciális gyógytornatermet, amelyeket vadonatúj felszerelésekkel láttak el. A rendezvénysorozat este hangversennyel zárult a Marosvásárhelyi Filharmónia előadásában. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2013. július 6.Szentgyörgy 1944–48 közötti története1944 augusztusától az európai hadműveletek a szövetségesek győzelmét jósolták, ami Észak-Erdély esetében a szovjet haderő és az augusztus 23-i átállás következtében vele szövetséges román csapatok közeledését jelentette. Ennek ismeretében a magyar katonai és polgári vezetés igyekezett megszervezni a visszavonulás és kiürítés folyamatát. Elsőként a magyar köztisztviselők menekültek el, majd a szovjet csapatok augusztus 26-i Úz-völgyi áttörésének hírére a polgári lakosság menekültáradata következett. Csak szeptember 2-án, amikor már a várostól délre eső helységek (Kökös, Uzon, Illyefalva, Előpatak) az ellenség kezére kerültek, hangzott el Sepsiszentgyörgyön Szentiványi Gábor, Háromszék főispánjának a lakossághoz szóló felhívása a menekülésre és a város kiürítésére. Háromszékről augusztus közepétől mintegy 30 000 személy vett vándorbotot a kezébe, voltak, akik biztonságukat egy közeli faluban, míg mások, akárcsak 1916-ban, Magyarországon vélték megtalálni. Ekkor csomagolták össze a Székely Nemzeti Múzeum két vagont megtöltő kincsét, s indították útnak, hogy aztán a zalaegerszegi állomáson bombatalálat semmisítse meg. A várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat 8-án este vonult be Sepsiszentgyörgyre, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő az itthon maradt baloldali beállítottságú lakosság képviselőjeként fogadta az érkező csapatokat és adta át a várost úgy, hogy a városháza óvóhelyén már előzetesen Albert Istvánt polgármesternek választották, aki azonban nem foglalhatta el székét, mert a mondhatni, azonnal érkező új (részben régi) román adminisztráció saját embereit nevezte ki. Népőrség alakult a rend és nyugalom fenntartására. A második bécsi döntés alkalmával elmenekült hivatalnokok, rendőrök, csendőrök tértek vissza régi beosztásukba. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester és Cerghi Pop Victor gyógyszerész, akit szeptember 19-én prefektusnak neveztek ki. Az ez alkalommal rendezett ünnepségen Cerghi úgy fogalmazott, hogy „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja”. Már szeptember 10-én Sima a Kossuth Lajos utca nevének Szeptember 8. utcára való megváltoztatása engedélyezését kéri és kapja a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. „A szeptember 12-i román–szovjet fegyverszünet megállapodásai nem elégítették ki a román politikusokat, akik Benes ösztönzésére, akárcsak Csehszlovákiában, azt szerették volna, ha a magyarokra kimondják a háborús bűnösséget, minden következményével, így a kitelepítéssel együtt. Ezért lettek a batalioanele fixe, a voluntárok a megfélemlítés eszközei, hogy a magyarságot félelmében rávegyék az elmenekülésre, önként távozásra” – olvashatjuk Lipcsey Ildikó Románia és Erdély a 20. században című munkájában. Iuliu Maniu a minisztertanács szeptemberi ülésén terjesztette elő a javaslatot „a felszabadított Észak-Erdélyi területek közigazgatását irányító kormánybizottság megalakítására”. Ekkor alakultak meg a hírhedt félkatonai alakulatok, a Maniu-gárdák, melyek több héten át tartották rettegésben a magyar lakosságot. Cerghi Pop Victor is e gárda aktív tagja és támogatója. (A Gavril Olteanu Szászrégenből elmenekült ügyvéd által vezetett Maniu-gárda nevéhez fűződik a szeptember 26-i szárazajtai vérengzés.) Alexandru Petruţ frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó Könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni, és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, hogy a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el”. A polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig, hogy a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe kerül. 1944. november 14-én, főként a Maniu-gárdák garázdálkodása miatt, az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése”, és felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Andrej J. Visinszkíj külügyi biztos indoka ekképpen hangzott: míg Romániában nem lesz egy, a rendet, a demokráciát és a nemzetiségek egyenjogúságát garantáló kormány, fenntartják az átmeneti állapotot. 1944. november 14-én tehát Észak-Erdély a szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került – tudjuk meg Lipcsey fentebb idézett tanulmányából. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka Odinkov volt. (folytatjuk) József Álmos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 4.Ficzay Dénes emlékezete„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem” 2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet? Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak. A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”. A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”. A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták. Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is. Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat. A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját. Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária. A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 29.Őrizzük meg szép magyar nyelvünket125 éves Piski református temploma Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok. Vasúti városka Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”. A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el. A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését. Lelki gondozás református magyaroknak Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás. Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében. Templom természeti és történelmi viharokban A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban. Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön. Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását. Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben: Juhász Izidor 1889–1932, Gazda Lajos 1933–1946, Gyenge Sámuel 1946–1971, Fogarasi István 1972–1974, Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész), Albert István 1976-tól. Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak. Ortenszkyné Gyenge Ildikó Nyugati Jelen (Arad) 2015. szeptember 8.„… hogy ezt a várost… részben elrománosíthassa”Mit is jelentett a „horthysta-fasiszta terror” alóli felszabadítás? Sepsiszentgyörgyön ma katonai csinnadrattával készülnek megemlékezni a város román és orosz csapatok általi „felszabadításának” 71. évfordulójáról. Nehéz megérteni, hogy a többségében magyarok lakta Kovászna megyében mi célja lehet egy ilyen erődemonstrációnak, de hogy a békés együttélést nem segíti elő, arra mérget vehetünk. József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténészt arra kértük, foglalja össze, mit is jelentett a székelységnek a „horthysta–fasiszta terror” alóli felszabadítás, amit most állítólag nekünk is ünnepelnünk kellene. 1944 augusztusában már elkerülhetetlennek látszott a szövetséges államok csapatainak végső győzelme. Észak-Erdély polgári és katonai vezetése a szovjet és vele augusztus 23-án szövetkezett román csapatok közeledésére a visszavonulás és a kiürítés menetét igyekezett megszervezni. Elsőként a köztisztviselők hagyták el szolgálati helyüket, majd az október 26-i Úz-völgyi áttörés hírére a polgári lakosság kezdte meg a menekülést hol szervezett, hol szervezetlen formában. Szeptember 2-án, amikor Kökös, Illyefalva, Uzon és Előpatak már az ellenség kezén volt, Szentiványi Gábor, Háromszék főispánja felszólítja Sepsiszentgyörgy lakosságát is a város kiürítésére. Augusztus közepétől mintegy 30 ezer háromszéki lakos menekült el, egyesek csupán a közeli, eldugottabb helységekben, mások Magyarországon vagy még tovább kerestek menedéket. Ekkor vagonírozták be a Székely Nemzeti Múzeum számos féltve őrzött tárgyát, amit aztán a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat semmisített meg. Gyors hatalomátvétel Sepsiszentgyörgyre szeptember 8-án este vonult be a várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Az érkező csapatokat a baloldali beállítottságú Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő fogadták, és „adták át a várost”. Albertet a városháza óvóhelyén már előzetesen polgármesternek választotta az otthon maradt lakosság, székét azonban nem foglalhatta el, hiszen az érkező román csapatokkal szinte egy időben jelent meg, és vette vissza hatalmát, néhány új személlyel kiegészülve, a második bécsi döntéskor távozni kényszerült román adminisztráció. Az 1945 májusában Sopronból Sepsiszentgyörgyre visszatelepülők névsora. A korábban elmenekülőket nyomor és szegénység várta itthon Visszatértek régi beosztásukba a négy évvel ezelőtt a Háromszék elhagyására kényszerült román hivatalnokok, rendőrök is. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester. Az előbbi első ténykedései közé tartozott a Kossuth Lajos utca Szeptember 8. névre való átkeresztelésének kérvényezése a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. Újra feltűnt Cerghi Pop Victor gyógyszerész is, akit 19-én prefektusnak neveznek ki, és aki a beiktatási ünnepségen kijelentette, „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja.” Az oroszoktól jobban féltek Hogy Sepsiszentgyörgy lakossága miként élte meg az immár győztes csapatok bevonulását, egy-két levéltári dokumentummal érzékeltethető, hiszen a fogyatkozó élő emlékezet egyre kevesebb adatot tud szolgáltatni. 1944. szeptember 30-i iktatással P. G. Vasút utca (akkor már ismét I. G. Brătianu) 90 sz. alatti lakos a polgármester tudomására hozza, hogy lakásának elhagyására kényszerült, mivel az „orosz katonákkal van tele, akik bútoraimat összetörték, majorságomat lelőtték, így életem biztonsága miatt kénytelen voltam onnan eljönni.” J. Á. arra emlékszik, hogy Kossuth Lajos utcai lakásukba néhány napra egy egész teherautónyi orosz katona – férfiak és nők – rendezkedtek be. A családnak bántódása nem esett, sőt, a saját főztjükből kínálták meg őket. Az egyik tiszt a meggyfa árnyékában az édesapjával sakkozott, a nők viszont a kertben levő gyümölcsöt mind megették. F. R. azt meséli el, hogy Z. E. helybéli ügyvéd felesége és cselédje nem menekült el. Az augusztus 23-i fordulat után leköltöztek a pincébe, és ott várták a helyzet alakulását. A cseléd naponta felmerészkedett, hozta a híreket. Kisebb lövöldözéseket, ágyúszót hallottak. Szeptember 9-én kiment a városba, ahol a román katonák között Nicolae Cambrea tábornokot fedezte fel, aki Z. E. felesége testvérének volt a férje. Állítólag ő vezette az Előpatak felől Szentgyörgyre érkező hegyivadász egységet. Egy szemerjai meséli, hogy a lakosok megtapsolták, mert az oroszoktól inkább féltek (innen az előpataki út negyvenes évekbeli Gen. Cambrea elnevezése). A pópa szándéka Alexandru Petruț frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett (jelenleg a szentgyörgyi levéltárban őrzött) levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el.” Sibianu polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe fog kerülni. Az ismét uralomra jutott román közigazgatás a megfélemlítés eszközével sújtotta a helyi lakosságot, hogy rávegye a szülőföldjéről való „önként” távozásra. Megalakultak a hírhedt Maniu-gárdák, melyeknek garázdálkodásáról (így a szárazajtai és csíkszetdomokosi vérengzésekről) számtalan emlékezés, leírás látott napvilágot. Cerghi Pop Victor gyógyszerész is e gárda aktív tagja, szervezője és támogatója volt. Luka Lászlónak, az 1945.március 6-án hatalomra került, dr. Petru Groza vezette első „demokratikus” kormány miniszterének közbelépésére kellett végleg elhagynia Háromszéket. Szovjet fennhatóság alatt Székelyföld lakossága 1944. november 14-én szabadult meg a Maniu-gárdák atrocitásaitól, amikor az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva, a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése.” És felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka egy Odinkov nevezetű szovjet tiszt lett. A szovjet katonai fennhatóság 1945. március 13-ig tartott, amikor már véglegessé vált a demokratikus erők választási győzelme. Még 1944 őszén megkezdődött a háborús károk helyreállítása. A tanács, pénzügyi lehetőségeihez képest, pénz- és építőanyag-támogatásban részesítette a károsult lakóházak tulajdonosait, út- és járdajavításokat végeztek, újjáépítették, illetve helyreállították az állomás felé vezető fa- és vashidat, valamint a szemerjai patakon átvezető hidat. A hazatérő kereskedők újra megnyitották boltjaikat, az áru beszerzése viszont nagy nehézségekbe ütközött. A Székely Mikó Kollégiumban az 1944–45-ös tanév megnyitóját csak december 10-én tarthatták meg, annak ellenére, hogy az oktatás céljainak megfelelően megkezdték az iskolák osztálytermeinek felújítását. Az elmaradt javítóvizsgákért fizetni kellett, a menekülésből visszatértek magánvizsgát kellett tegyenek 100 pengő tandíj és 25 pengő beiratkozási díj befizetése ellenében. A tanítóképzőt összevonták a Mikóval, vegyes osztályokban folyt a tanítás, hogy ne veszítsen senki évet. Vélelmezett ellenség Sokáig mindkét fizetőeszköz, a pengő és a lej is érvényben volt Észak-Erdély területén, mígnem 1944. november 27-én Kerekes Béla, Háromszék megbízott főispánja a megyében el nem rendeli a lej kötelező használatát, és fel nem szólítja a lakosságot a pengőnek az 1 pengő=40 lej paritás alapján való beváltására. Prefektusi rendelettel értéktelenítették el a pengőt Tegyünk még említést az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – röviden CASBI) 1945. február 10-i megalakításáról. Ez törvényben fogalmazta meg a „vélelmezett ellenség” fogalmát, mely azokra a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozott, akik a közeledő front elől elmenekültek, és 1944. szeptember 12-ig (román-szovjet fegyverszüneti egyezmény) nem tértek vissza. Az ezután hazatérők otthonukat nem foglalhatták vissza, egy részüket a mai katonai lőtéren a magyar katonaság által itt hagyott barakkokban helyezték el, és teljes bizalmatlanság vette körül őket. A CASBI-törvény és végrehajtásának célja a magyar kisebbség elszegényítése volt. Ily módon az elmenekültek ingóságait és ingatlanjait lefoglalták, raktározták, majd szétosztották többnyire az új adminisztráció helyi és ide helyezett alkalmazottai, valamint a besszarábiai menekültek, kisebb részben a valóban rászorulók között. Már a Groza-kormány beiktatása után a károsultak nagy része pert indított vagyona visszaszerzéséért, ezek érdekes és tanulságos anyaga bárki által hozzáférhető az állami levéltár szentgyörgyi fiókjában. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 21.A vonat hozta, a vonat vitteHa elvész a híd, elvész Erdély! – kiáltotta intő jelszóként katonáinak 1849-ben Bem tábornok apiski csatában. Akkor a magyar seregnek sikerült megfordítania a harc állását, és nem veszett el a híd. Mára már csak a vízből kikandikáló csonkok maradtak belőle; mint ahogy Piski magyarsága is eltűnőben. „Ajjaj fekete vonat / Elvitted a páromat” – villan át az agyamon Havasy Viktor örökzöldje, miközben Piski vasúti állomásán bóklászom. Ezúttal nem a csatlakozásra várva a köztudatban jobbára Simeria néven ismert csomóponton, de még csak nem is valamelyik fiatalkori szerelmem váratlan búcsúján töprengve. Hanem egyszerűen arra gondolva, hogy valamikor a 19. század vége felé a vasút hozta a magyarságot és vele együtt a várossá való fejlődést a Sztrigy-parti településre. És ahogy hozta, úgy el is vitte – előbb a trianoni, majd versailles-i „járattal”. S míg egyeseket vitt, másokat hozott – méghozzá vagonszámra. Ma már csak az idősebb nemzedék emlékében él az egykori Dédács, Sárfalva, Ópiski és Piskitelep, a Púder utca, az EMKE, a Rákóczi Ifjúsági Egyesület vagy a Vasutas Sportegyesület; az új generáció a mai Piskit is inkább Simeriaként emlegeti. Nem sok erdélyi település mondhatja el magáról, hogy alig valamivel több, mint másfél évszázados múltjával többször is bekerült a történelem fontos fejezeteibe. Az Ópiski és Sárfalva községek területén, a Barcsay és Csáky családok birtokán létrejött Piskit előbb Bem tábornok és gyalogos meg lovasharcosai, majd az őket két évtized távlatából követő vasutas sereg íratta be a nagykönyvbe. A megfordított csata A vízaknai vesztes csata után a történelem kereke Bem apót is a Sztrigy mentére vetette, pontosabban annak hídjára. A magyar szabadságért küzdő híres lengyel tábornok éppen a hídon győzte le 1849. február 9-én a császári sereget. A településsel szembeni dombról irányította a csatát, és itt mondta az azóta sokat idézett intését, miszerint, „ha elvész a híd, elvész Erdély!” Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren! – kiáltotta a katonáival németül kommunikáló Bem. A fordulatokban gazdag piski csatában sokáig úgy tűnt, valóban elvész a negyven méteres híd, amikor Bem észrevette, hogy a Puchner Antal által irányított császári sereg már szinte teljesen felélte lőszerét. A tábornok kockáztatott, mindent egy lapra téve harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalékegységet, mely végül kiharcolta az elveszettnek látszó győzelmet. Puchner serege hanyatt-homlok menekült, amerre csak látott. A magyar sereg egészen Pádig kergette az osztrákokat, s az üldözésnek csak a sötétség beállta vetett véget. Bemnek köszönhetően nemcsak a piski fahíd, de Erdély is megmenekült – nem sokkal később újra magyar uralom alá kerülve. A híd és az ország sorsa 1849-től errefelé is összefonódott. Bő másfél évszázaddal a híres csata után mindössze a facölöpjei kandikálnak ki a vízből, hűen tükrözvén Erdély sorsát. A parton álló egykori vendégfogadó, ahol a krónika szerint a csata után visszavarrták Bem egy közeli puskalövés által szétroncsolt ujját, hősiesen dacol az idővel. A történelmi feljegyzések szerint, amikor a tábornok tisztjei sajnálkozni kezdtek, Bem egy másik, idővel szintén híressé vált replikával csendesítette el alattvalóit: „Miféle komédia ez? Egy haszontalan ujjammal kevesebb. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség a mostani állásukból ki ne szorítsa önöket!”. A valamikori kiskocsmát Bethlen Gábor marosillyei szülőházának megmentője, Böjte Csaba ferences testvér szerette volna megvásárolni, de az üzlet nem jött össze. A felek, egy román katonatiszt aradi lánya és a szerzetes nem tudtak közös nevezőre jutni az árat illetően. „A hölgy százezer eurót kért, nekem meg nem volt annyi pénzem. Kár – mindkét fél számára –, mert az épület üresen áll és állaga napról napra romlik” – mondja az atya, hozzátéve, hogy nem magának, de még csak nem is az árváinak akarta megszerezni a történelmi jelentőségű ingatlant. „Egy olyan vállalkozónak adtam volna át, aki fantáziát lát benne. Egyébként a Piskin lévő ingatlanon kívül Hunyad megyében még nagyon sok történelmi épület keresi a gazdáját” – jegyzi meg Csaba testvér, remélve, hogy valaki odafent – a politikai vagy üzleti szféra csúcsából – csak ért a szóból… Vasúton érkezett a fejlődés A forradalom leverése után a falura ismét csend ereszkedett, és csak akkor pezsdült újra az élet, amikor a magyar kormány gróf Széchenyi István javaslatára Piskit bekötötte az anyaország vérkeringésébe. A vasútépítési tervek több ízben is módosultak, ám minden egyes változatban ott szerepelt Piski neve is, mint olyan településé, amely mellett majd elpöfékel az Arad felől érkező gőzös. Mivel a települést forgalmi csomópontnak képzelték el, a vasútvonal mellé, a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta területre hatalmas és korszerű műhelyt építettek. A piskiek lényegében ettől számítják Piski vagy Piskitelep megalakulását, Bem apó csatájának faluját pedig azóta Ópiskinek nevezik. A rohamos iramban folyó munkálatok lehetővé tették, hogy 1868 decemberében, alig húsz esztendővel a forradalom után, a településen átrobogjon az első gőzmozdony. Közben elkezdték a vasúti műhelyek építését, és a tizenhat házból álló Kis Kolónia, később pedig a Nagy Kolónia kialakítását. Egyszintes, majd kétszintes házak, utóbb egész utcasorok épültek, ahova a vasutasokon kívül a Piskire telepített altisztek, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, iparosok, orvosok, gyógyszerészek is helyet kaptak. Az elkövetkezendő időszakban két szárnyvonal is megépült: 1870-ben a Zsil-völgyi bányavidék irányába, 1883-ban Vajdahunyadra. Az impozáns állomás építésének jóval később, mindössze a huszadik század elején, 1901-ben láttak neki, de egy évvel később már avatták is. A vonat sok mindent „hozott magával”: iskolát, polgári olvasókört, kulturális egyesületet, postahivatalt, betegsegélyző pénztárt, színjátszó csoportot, fúvós zenekart, Rákóczi Egyesületet, futballcsapatot. Ezzel együtt természetesen a lakosság száma is nőtt, a vasútépítő társaság pedig 1873 után a szolgálati nyelvet németről jobbára magyarra váltotta, az előbbit is megőrizve a német, cseh és olasz munkások számára, mint kommunikációs lehetőséget. Újabb két esztendő elteltével a vasutas iskola is tannyelvet váltott. A huszadik század elejére a több mint háromezer lélek fölé duzzasztott lakosság túlnyomó része magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1910-es népszámláláskor a 2810 magyar mellett 133 román, 126 német és 20 szlovák anyanyelvűt számláltak. Ma már mintegy tízezren lakják az azóta városi rangra emelt települést, ahol a magyarok aránya kilencvenről három–négy százalékra csökkent. A 85 esztendős Mátyás Dalma a legidősebb tősgyökeres magyar, aki sok mindenre emlékszik „a régi szép időkből”. A városban vannak nála korosabbak is, egyikük például a kilencvenkilencedik évét is megérte, de nem Piski szülöttje. Akárcsak a felsorolt értékeket, a Dalma néni apját is a vasút hozta a rohamos iramban fejlődő településre. Amint meséli, az ő gyermekkorában nem a fél utca, az egész Piski magyar volt, és az a kevés román meg német, aki itt élt, tudott magyarul. „Volt egy utca, a Púder utca, ahol kizárólag csak magyarok laktak. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy itt a mozdonyvezetők vertek tanyát, akiknek a feleségeik nem dolgoztak. Kiültek az ablakba és szépen kipúderezve szemlélték a világot” – eleveníti fel a régmúlt időket a korát meghazudtoló, harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonult idős hölgy. Addig méterárus kereskedőként, majd üzletvezetőként dolgozta le az életét. „Hol vannak már azok a szép idők…” – sóhajt fel, majd elmondja, hogy időnként most is megállítja egy-egy régi kliense az utcán, és elsírja, hogy mára a méteráru is, az udvarias kiszolgálók is eltűntek a városkából. „Én még kezdő koromban megtanultam, hogy a kuncsafttal illedelmesen kell viselkedni, türelmesen és kedvesen el kell vele beszélgetni. Sokszor vidéki, szegényebb asszonyok is betértek az üzletbe, s mondták, hogy ez meg ez az anyag kéne, de nincs elég pénzük. Semmi baj, válaszoltam, arra biztattam, hogy még gyűjtsenek, és a kiválasztott portékát félretettem” – meséli. Hol van ma már az efféle kiszolgálás? Manapság egy-egy unott tekintetű eladó a belépő köszönését is zavarásnak tekinti. A kocsijavító mint első templom Piskitelepet a vasút keltette életre és működtette, a település csomópont volt a szó mindenféle értelmében: minden a vasúthoz és a vasutasokhoz kötődött. Olyannyira, hogy a templomépítést megelőzően a reformátusoknak istenházául például a kocsijavító műhely szolgált. A beszolgáló lelkészek után Juhász Izidor személyében 1888. július 22-től végre helyi papot kapott a gyülekezet. Addig mind a katolikusok, mind a reformátusok jobbára csak keresztelőkön és temetéseken találkoztak a Déváról vagy Hátszegről érkező lelki gondozóikkal. Előbb a többségben lévő római katolikusoknak sikerült felépíteniük saját templomukat. Addig a hívek lelki ellátásában többnyire a dévai ferencesek segítettek be, majd egy ideig a gyülekezet Hátszeghez került filiaként. A plébánia és a templom építését a bányavidék szülöttje, Lönhart Ferenc püspök idejében kezdték el 1885-ben. Alig egy év múlva, 1886. augusztus 22-én már fel is szentelték, majd a jóval ezer fölé növekvő hívek száma miatt 1904 nyarán megnagyobbították és oldalhajókkal bővítették. A reformátusok négy év múlva, 1890. augusztus 30-án vehették birtokba istenházát. Az Alpár Ignácz tervei alapján épült díszes templom felhúzásához többek között maga a császár, őfelsége Ferenc József is hozzájárult százötven forintot adományozva saját vagyonából. A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. „Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig ezer koronát hagyott az egyházközségre 1906-ban” – írja a református egyház múltját felidéző tanulmányában Ortenszkyné Gyenge Ildikó, a kerek negyed évszázadig szolgáló Gyenge Sámuel lelkipásztor lánya. Feltámadt kövek Piski polgárosodó magyarsága nem csak a jelennek élt; nem feledkezett meg az elődökről sem. A századforduló előtti évben, az 1849-es piski csata ötvenedik évfordulóján kilenc és fél méter magas obeliszket állított. Bercsi Tódor kőfaragó mester alkotását népes közönség jelenlétében avatták. Az eseményt, melyen gróf Kun Géza mondott ünnepi beszédet, sok öreg ’48-as honvéd is megtisztelte jelenlétével. Nem sokkal később, Trianon után az emlékműre ugyanaz a sors várt, mint számos más erdélyi szoborra és domborműre. A lakosságcserét és az új, román vasúti munkások számára kinézett Ocskay-birtok kisajátítását a jelképek eltüntetése ötvözte. A Déva mellőli kövendi bánya szürke andezitjéből készült emlékoszlopot az új hatalom darabokra törette és széthordatta a környék dombjaira. Évtizedekkel később, a helyi katolikus közösség papja, Tóth János csernakeresztúri plébános egy gyermekcsapattal a széthányt kődarabok keresésébe eredt. Mint meséli, Schreiber István dévai tanár és helytörténész javaslatára azon a dombon kezdtek kutakodni, ahonnan annak idején Bem apó irányította a csatát. A megtalált kőelemekből 1999-ben a templom udvarán, a kintről érkező bántó tekintetektől óvva, a magyarság újraállította az emlékművet. Az oszlop kisebbre sikeredett, eredeti szövege helyett pedig csak két évszám került rá a másfél száz esztendő távlatából: 1849–1999. Az eredeti Bem-obeliszk ópiski híd felé néző oldalán valamikor ez ált: „Az1849-ik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére, a nemzet kegyeletes közadakozásából aHunyad megyei honvédegyesület támogatása mellett emelte Piskitelep lakossága”. MDCCCLXXXIX. A Piskitelep felé néző táblán „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!” szöveg volt olvasható. A déli oldalra néző táblára Bajza Apotheozisának a következő versszaka került: „Vérzettek és elhaltak ők, / De győzelmesen; / Tettök sugara átragyog / Időn s enyészeten.” Az obeliszk negyedik oldalára Bem domborműve került. Porladozó élő kövek Hogy az 1999-ben újraállított emlékműről miért maradt le mindez, hogy miért lett a kilenc méter helyett mindössze hat és fél? „Véleményem szerint nem feltétlenül emlékművekbe, hanem élő kövekbe kellene fektetni” – adja meg a választ a hívei által egyszerűen csak Jani atyának szólított plébános. Tóth János tudja, miért mondja, amit mond: hiába van a városkában több mint százhetven híve, közöttük nagyon kevés a gyermek. Tízen–tizenketten vannak, egyesek vegyes családból, mások románul beszélő színmagyarból. Amit nem biztosítanak a szülők vagy az iskola, a plébánia egyik termében Junie Éva próbálja pótolni, aki versikékre és énekekre tanítja a kicsiket. Jani atya református kollégája, az időközben nyugdíjba vonult Albert István sincs mivel dicsekedjen: száz híve közül nagyon kevés a fiatal. „Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára konfirmálás az egyházunkban, a magyar–magyar házasságokról nem is beszélve. Legutóbb talán tizenöt–húsz évvel ezelőtt adtam össze két magyar fiatalt” – próbál visszaemlékezni a rendkívüli eseményszámba menő menyegzőre a nyugalomba vonult pap. Albert, aki kétéves lozsádi kitérő után 1976. február elsején került fiatal lelkészként a gyülekezetbe, jól emlékszik, negyven esztendővel ezelőtt szinte háromszor ennyi híve volt, akkor 262 reformátust tartott számon. Azóta az idősek kihaltak, a középkorúak és fiatalok elmentek, a gyerekek elrománosodtak. Az utolsó vonat indulásra kész Az 1920 után berendezkedő román hatalom már Mátyás Dalma néni gyermekkorában felszámolta az anyanyelvű oktatást, pedig a két világháború között lett volna kivel megtölteni az iskolapadokat. A második világégés kitörése és vele együtt Észak-Erdély 1940-beli visszaszerzése még egyet srófolt azon a csavaron, ami addig is nagyon szorította a dél-erdélyi magyarságot. A második világháború után a híveiért és tanítványaiért számos áldozatot vállaló Gyenge Sámuel és Albert István református lelkészek, illetve Serfőző Ilona tanítónő idejében még fellángolt a közösségi élet, aztán szép lassan, a 80-as évek vége felé pislákolni kezdett, míg szinte végképp kialudt. A ’89-es rendszerváltás sem hozta el igazán a változás szelét Piskire. „Akkor, rögtön a forradalom után volt egy próbálkozás a magyar iskola újraszervezésére. Én magam gyűjtöttem az aláírásokat, de a kommunizmus annyira megtette a hatását, hogy maguk a magyar szülők voltak azok, akik elzárkóztak a kezdeményezéstől” – idézi fel keserű szájízzel a negyed évszázaddal ezelőtt történteket Albert István. A legtöbb szülő a jó beidegződött szlogennel utasította vissza a református lelkészt. „Aki román iskolába jár, jobban érvényesül az életben” – ismételgették holmi verkliként a helyi magyarok. Végül a lelkipásztor is feladta a szélmalomharcot: a nagyobbik fiát hazaküldte a szüleihez, a Maros megyei Ugrára, a kisebbiket viszont maga mellett tartotta és román iskolába íratta. „Most oda jutottunk, hogy olyan székely anyák gyermekei, akik jóformán nem is tudtak románul, nem szólalnak meg magyarul” – hívja fel a tudathasadásos állapotra a figyelmet Albert. És mit csinál az RMDSZ? – buggyan elő minden hátsó gondolat vagy rosszmájúság nélkül a kérdés. „Itt még RMDSZ sincs…” – érkezik a kapásból adott válasz. A közművelődési élet is a múlté, amióta az egykori népi szövetség helyiségéből mosodát csináltak, a vasutas klubot lebontották, még megnyilvánulási felület sem maradt. „A nyolcvanas években még magyar bálokat szerveztünk, színjátszó csoportot verbuváltunk, jártuk a vidéket, felléptünk a Megéneklünk, Románia! fesztiválon” – próbál betekintést nyújtani az átkos rendszer kevés, de mára teljesen kimúlt jó oldalára a nyugalomba vonult Albert István. Olyan idők voltak, amikor Albert lelkész létére a színjátszókör szervezője, rendezője, színésze és szólóénekese is volt egyben. Mint ahogyan Dalma néni is kivette a részét a közönség szórakoztatásából. Évtizedekkel ezelőtt nem is egy darabban lépett fel; a számára legemlékezetesebben, mely az évszakokról szólt, ő a telet testesítette meg. Akár főszerepnek is nevezhetnénk, hisz Mikulás estéjén mutatták be. Valóban csodás idők voltak, amikor minden egyes fellépésük bállal végződött. „Hej, micsoda Katalin-bálok voltak itt hajdanán!... – kapcsolódik be a tiszteletes múltidézésébe Dalma néni. – Ügyes színjátszóink voltak, de az igazi ünnep az volt, amikor a nagyváradi, kolozsvári vagy vásárhelyi színházak egyike lépett fel a városban, a székely népi együttesről nem is beszélve!”. A közösségi élet ma már kimondottan a templom és a Szent István Ház falai között zajlik, aki meg esetleg ennél többre vágyna, a negyedórányi távolságra fekvő megyeszékhely, Déva felé veszi az irányt. Bár színes és gazdag programot kínál, a minden év június elején szervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata is nehezen mozgatja meg Piski maradék magyarságát. Úgy tűnik, az utolsó vonat is sípolt, és indulásra készen áll. Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. szeptember 14.Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott. Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető. Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket. Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább. A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték. Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 18.Egy hoppon túl, jöhet a folytatás (Év eleji beszélgetés dr. Antal Álmos kórházigazgatóval)„Van egy közmondás: építkezni alulról felfelé kell, tisztogatni fentről le és bentről ki. Ez az egészségügyre is érvényes. Ami pedig a megyei kórházat illeti, 2016-ban történtek előrelépések, de az intézmény még nem felel meg annak, amit szeretnénk. Ha folytatódik a felzárkózás, ha az országos egészségpolitika is segít, és a kórház összes alkalmazottja elkötelezett, hogy segíteni akar a betegen, és részt vesz ebben, akkor jó úton vagyunk” – így gondolja dr. Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, akivel az elmúlt esztendő megvalósításairól, a jelenlegi hiányosságokról és jövőbeni tervekről beszélgettünk. Az 580 ágyas megyei kórházban tavaly 19 185 bennfekvő beteget jegyeztek, közel annyit, mint egy évvel korábban, az egynapos beutalások száma 5800, hasonlóan 2015-höz. A járóbeteg-rendelőben tavalyelőtthöz képest ezerrel kevesebben fordultak meg: 93 100-an jelentkeztek szakorvosnál, illetve laboratóriumban, amelynek a sok költöztetés is az oka lehet – véli a kórházvezető. Növekvőben a kórházon belüli elhalálozások száma, mert megváltoztak a szokások, a családok nem ragaszkodnak már annyira, hogy a végstádiumban lévő hozzátartozójuk otthon haljon meg, inkább a kórházat választják – mondta az igazgató. Tavaly 525-en hunytak el a kórházban, öttel többen, mint egy évvel korábban. „Ezt vállaljuk, ez főleg az intenzív terápián dolgozó orvosoknak jelent pszichés megterhelést. Nagyon sok esetben agyi inundációról van szó vagy végstádiumban levő onkológiai betegekről. Hiányzik egy krónikus betegek kórháza, ahol az ilyen eseteket kellene ellátni, ez nem a sürgősségi kórház feladata, de ha a család nem tudja vállalni, nem utasíthatjuk el...” A tavalyi megvalósítások közé tartozik, hogy befejeződött az uniós támogatásból finanszírozott felújítás, korszerűsítés, vége a tíz éve tartó munkatelepnek, de az osztályok visszaköltöztetése és működésbe helyezése még hátravan, ez év során folyamatosan történik. Krónikus orvoshiány A legsúlyosabb a helyzet a hematológián, ahol hónapok óta nincs szakorvos, az igazgató abban bízik, hogy a hematológiát választó sepsiszentgyörgyi jelenlegi rezidens a szakvizsga után hazatér. Az onkológián egyetlen szakember dolgozik, a sürgősségen négy szakorvos végez szolgálatot, kilátásban van egy sürgősségi orvos alkalmazása Hargita megyéből. 2016-ban hét új szakorvos érkezett a megyei kórházhoz, és elmentek négyen. Alkalmaztak egy-egy kardiológust, labororvost, radiológust, gyermekpszichiátert, gyermekgyógyászt és két ortopédet. Nemsokára munkába áll egy fiatal endokrinológus és egy bőrgyógyász, akik a kórház rezidensei voltak, most kapták meg a szakorvosi pecsétet. A múlt héten két nyugdíjba vonuló volt kórházigazgatót, osztályvezető főorvost búcsúztattak: dr. Sándor Józsefet és dr. Albert Istvánt. De a kórház orvosai és bedolgozói között még vannak nyugdíjkorhatárosok, az ő helyükre is meg kell találni a megfelelő szakembereket – közölte Antal Álmos. Súlyosnak tartja az elöregedést a családorvosok körében is, az alig több, mint száz háromszéki családorvosból huszonketten nyugdíjkorhatárosok, többen betegek, de nincs, akinek átadják praxisukat. Szerinte ez érinti a kórházat is, mert ha hiányos az alapellátás, az tovább gyűrűzik, de egyelőre nem látja, hogy lenne megyei, illetve országos stratégia ennek megoldására. Ami régen működött, jelenleg akadozik Az országos egészségügyi informatikai rendszer bizonytalan működése, az egészségügyikártya-leolvasó hálózat gyakori kiesése, a folyamatos jogszabály-módosítás mellett a védőoltások hiánya, a kórházak közötti együttműködési szándék csökkenése, a bérek és ügyeleti díjak emelése miatti pénzügyi káosz nehezítette a kórházak helyzetét. Ez alól nem kivétel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sem. Antal Álmos szerint, ha nem működik a széles körű alapellátás és a megelőzés, a védőoltások rendszere, akkor nagy baj van. „A védőoltások folytonos biztosítása az állam feladata, amíg ez nincs rendben, addig ne is beszéljünk oltási törvényről, oltási kötelezettségről. Tavaly gyakran vissza kellett hívni az újszülöttet, mert nem volt oltóanyag, a kórházak jelenleg is folyton kölcsönkérnek egymástól védőoltást. Múlt évben hol ez hiányzott, hol az, csak közbenjárással, személyes kapcsolatok révén lehetett beszerezni tetanusz és veszettség elleni szérumot.” Az igazgató óriási gondnak tartja, hogy a betegek útja, a klinikák közötti transzfer nem működik úgy, mint korábban. „Most számítógépes rendszer van, millió nyomtatvány, és amikor felhívjuk az adott klinikát, hogy küldenénk egy súlyos beteget, egyszerűen visszautasítanak. Ez megtörténik Brassóval, Marosvásárhellyel. Amit meg tudunk oldani, az legtöbb esetben személyes kapcsolat igénybevételével történik. Ha ismered az adott professzort, ha eléred telefonon, talán van esélyed, hogy küldheted a beteget, ha nem, akkor nem teheted útra, mert nem fogadják. Igyekszünk megoldani minden esetet, de ha százból kétszer nem működik, annak a két páciensnek lehet, hogy végzetes. Tehát százszázalékosan kell működnie a rendszernek. Amikor nagyon elkeseredünk, felhívjuk Arafat államtitkárt, ha felveszi a telefont, esetleg közbenjár, hogy meg tudjunk oldani egy esetet, de ennek nem így kellene működnie.” Antal Álmos szerint kiveszett a régi kollegialitás, a fiatalok már másként gondolkodnak, mindenki egyénileg oldja meg a gondokat, aminek a betegek a legnagyobb vesztesei. Legsúlyosabb helyzetben az onkológiai betegek vannak, őket járatják egyik kórházból a másikba, kevesen tehetik meg, hogy Kolozsvárra mennek, ahol az onkológiai intézetben minden kezelés egy helyen van. Javítani a minőségen Antal Álmos elmondta: igaz, hogy az ellátás minőségének biztosítása a kórház elsővonalbeli vezetősége és az osztályvezetők feladata, de minden egyes orvosnak és a pácienseknek is tenniük kell ezért. A gördülékenyebb járóbeteg-ellátás érdekében a betegeknek meg kell szokniuk, hogy tartsák be az előjegyzést, ha valakinek délelőtt tíztől van időpontja, ne üljön oda már reggel nyolckor, mert úgyis csak tízkor kerül sorra – mondotta. Elismeri, hogy olykor előfordul csúszás, ez is az orvoshiánynak köszönhető, mert a szakorvosok a kórházi osztályokon is dolgoznak, emiatt néha késnek a járóbeteg-rendelőből. Azt is meg kell érteniük a pácienseknek, hogy a legtöbb szakmában óránként négy vizsgálatot végezhetnek el a szakorvosok, ennyit fizet ki az egészségbiztosító pénztár – hangsúlyozta az igazgató.Kérdésünkre, hogy a kórház felújításával, modernizálásával együtt járó műszerpark-bővítés milyen mértékben járul hozzá az orvosi ellátás minőségének javulásához, Antal Álmos elmondta, ez önmagában nem elegendő, élni kell a korszerű felszerelés használatának lehetőségével, ez pedig még több tudást igényel az orvosok részéről. „A cél az, hogy legalább az átlagos elvárásoknak megfeleljen a kórház. Ez minőségi politikát jelent, nem csúcsteljesítményekre kell törekedni, hanem minden szakmában szükség van előrelépésre. Ezen a téren még vannak hiányosságok. A minimális invazív beavatkozásokat, endoszkópos kivizsgálásokat és terápiát el kell tudni végezni, hogy ne kelljen a beteget utaztatni. Nem helyes, hogy felállítunk egy endoszkópos vizsgálattal végzett diagnózist, és utána elmondjuk a betegnek, hogy hol végzik el a beavatkozást. Sajnos, e tekintetben nem állunk jól, és kényszeríteni sem lehet senkit, hogy tehetségén túl vállaljon valamit, de a kórház vezetősége mégis ebbe az irányba kíván lépni, mert ez elvárható egy megyei kórháztól. A jó működéshez három dolog szükséges: épület, műszer, orvos. Fontos a tudás, a megfelelő műszerhasználat, vagyis alkalmazása a technikának. Nagy előrelépés, hogy a sebészeten és a nőgyógyászaton már vannak endoszkópos beavatkozások, lépnünk kell a pneumológia, a gasztroenterológia irányában is.” TervekMagnetorezionanciás készülék beszerzését tervezi a megyei kórház, erről már egyeztetett az intézményt fenntartó megyei önkormányzattal és az egészségügyi minisztériummal, valamint állami finanszírozással szeretnék megépíteni az új sürgősségi osztály épületét a főépülethez csatolva. Tervezik a régi kórház teljes felújítását és új tüdőkórház építését is. Antal Álmos hiányolja a pénzügyi stabilitást, jelenleg folyamatos kiegészítésekből fedezik a fizetésemelésekkel és az ügyeleti díjak növelésével járó kiesést, amit havonta folyósít a minisztérium, és rengeteg idegességgel, bizonytalansággal jár. Adósság mindig van, a hiány egyre nő, a fizetésalap lassan eléri a havi egymillió eurót – közölte az igazgató. Elmondta, anyagi szempontból a minél nagyobb ágykihasználás a jó, de fontos, hogy mindig legyenek üres ágyak, ez biztonságot jelent, és kényelmi szempontból is jobb, mintha a kórtermek teljesen tele vannak. „Azt szeretnénk, hogy ne csak a működést biztosítsuk, hanem az ellátás minőségét is, és az az érzésem, minél több dolgot oldunk meg, annál több keletkezik.” Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 18.A remény, hogy van tovább (Beszélgetés Albert Ernővel, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott igazgatójával)Másfél évtizeden át volt nagy tekintélyű igazgatója Háromszék legrangosabbnak tartott középiskolájának, pályáját az iskola kultúrcsoportjának megteremtése, a legendás házi dolgozatok és helyesírási felmérők, no meg az 1975-ös „plakátforradalom” szegélyezi. Beszélgetés Albert Ernő tanárral arról is, milyen körülmények között szurkolna román csapatnak. – Egykori diákjaként sokszor felmerült bennem: vajon ez a roppant szigorú ember hazaérve kabátjával együtt az igazgatói tartást is szögre akasztja? – Ennyire félelmetes lettem volna? A fegyelmet még a csíkszeredai gimnáziumból hoztam magammal, ott nagyon megkövetelték a diákoktól. Nem készültem tanárnak, ám az egyetemen a gyakorlati tanítások idején annyi értéket olvashattam ki a gyermekek szeméből, hogy mégis a tanári pályát választottam. A moldvai csángókat akartam magyarra tanítani, fellelkesedve, hogy a Magyar Népi Szövetség megszervezte az ottani magyar oktatást. A kihelyezéskor Márton Gyula dékán elnevette magát: eddig mindenki tiltakozott Moldva ellen, most meg, amikor akadna egy ember, aki önként menne, már senkit sem küldhetünk, mert nemrég érkezett az értesítés, hogy megszüntetik a magyar oktatást. A felkínált két tanári hely közül Nagyváraddal szemben Sepsiszentgyörgyöt választottam. A tanfelügyelőségen viszont azzal fogadtak, hogy nincs hely a Mikóban, de kineveznek a köpeci iskolába. Bartha János ajánlására aztán – mint táncolni is tudó ember – a 3-as számú iskolába kerültem, de nem sokáig maradhattam, hamarosan kineveztek a Mikó esti tagozata igazgatójává, majd 1957-ben, nem egészen huszonöt évesen az egész iskola élére. Akkor döbbentem rá, mi vár rám: a helytállás kötelessége, a sok gyermek iránti felelősség, hogy szót kell érteni a tanári karral. Bár korábban sem volt tőlem idegen a rend, a pontosság iránti igény, a helyzet óhatatlanul megváltoztatta a magatartásomat. Soha nem volt ez álarc, amit csak a külvilág előtt viseltem, ez voltam, ezzé váltam. – Ezzel párhuzamosan pedig a Székely Mikó Kollégium történetének egyik leghosszabban „regnáló” igazgatója. – Pedig nem indult túl jól. Az 1956-os események utórezgéseként 1958-ban letartóztatták az iskola hat diákját és Erőss János tanárt. Sokat tépelődtem: vajon meg tudtam volna-e akadályozni, hogy így alakuljon? Persze rögtön rohantam a pártbizottságra, kértem, bízzák rám, elrendezzük. A hangnem azonban, amelyen beszéltek velem, jelezte: ők tudnak még valami olyat, amit mi nem. Le is váltottak, a leánylíceumba helyeztek, majd 1960-ban visszahívtak, onnan vonultam nyugdíjba 1996-ban. Rengeteg és sokirányú feladat hárult akkoriban az iskolára. Mindig is vallottam, hogy a tanár feladata nem korlátozódik az órára való felkészülésre, illetve az óra megtartására. Ennek jegyében vezettem be a házi dolgozatokat, amelyek révén a diákjaimat arra próbáltam rávezetni, hogy egy tanéven át önállóan dolgozzanak egy témán, s abban lehetőleg örömüket leljék. Kezdetben irodalomtörténettel foglalkoztunk, írók életével, a diákok még leveleket is küldtek az íróknak, közel ötven ilyen levelezés vár még feldolgozásra. Az 1960-as évek elején jelentkezett aztán egy Nagy Róza nevű lány, hogy ő inkább a háromszéki népviseletről, varrottasokról írna, már gyűjtögetett is néhány környékbeli faluban. Én egyetemista koromban foglalkoztam népköltészetgyűjtéssel, s amikor a Háromszéki népballadák című kötet kiadásának ötlete is felmerült, már kimondottan azt kértem a diákoktól, hogy balladákat gyűjtsenek. A könyv anyaga jelentős mértékben a diákok munkájából állt össze. – És mi történt azokkal, akiket a Fennvaló nem „vert” meg a betű, az írás iránti érdeklődéssel? – Az önállóságra való nevelés nem jelentett kizárólag irodalmi tevékenységet, az is a céljaim közé tartozott, hogy keresgélésre, kutatásra késztessem őket. Hiszen minden irányból azt érzékelhette az ember, hogy el akarják feledtetni a történelmünket. Stanca propagandatitkár például a nyomdában állíttatta le az iskolamonográfia kiadását, mert, úgymond, túl sok a történelem benne. A faluról származottaktól elsősorban saját településük történetét kértem számon, a szentgyörgyiektől az utcanevek történetének felkutatását, térkép készítését. Albert István mai belgyógyász főorvos Dani Árpáddal két nyáron át kerékpáron járta a háromszéki vártemplomokat, várromokat, felmértek, fényképezték, ebből az anyagból született a roppant sikeresnek bizonyult Várak és vártemplomok című kötet. – Az egyre több korlát közé szorított korban intézményvezetőként bizonyára sok kompromisszumra is kényszerült. Mi fájt leginkább? – Az idők során többször elhangzott, hogy a Mikó nem a legjobb helyen épült: a városközpontban vagyunk, nincs hely bővítésre, szűk az udvar. Ujjvárossy József, a Székely Mikó Kollégium és a Református Egyházmegye főgondnoka a múlt század elején azért adományozta az iskolának a tulajdonában lévő kertet, hogy majd oda költöztetik az iskolát. Ezt jeleztem is Király Károly első titkárnak, aki kezdetben beleegyezett, hogy kezdjük az egészet a fiúbentlakás építésével, pénzt is ígért a munkálatokhoz. Egy évig nem történt semmi, aztán hallom, hogy pártaktivistáknak szánt lakótelepet építenek oda. Szóvá is tettem egy gyűlésen: Király elvtárs, mi ebben az ügyben már megegyeztünk... Sajnos, semmi sem lett belőle, ma is bosszankodom, valahányszor arra járok. Más léptékű volt, mégis csalódásként éltem meg, amikor 1971-ben telefonáltak a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumból, hogy nem tudják fogadni az iskola küldöttségét. Nagyon készültünk, valamennyi utazási engedélyt beszereztük, a kultúrcsoport már túl volt a színházban tartott főpróbán. Később derült ki, hogy a pécsiek egy nagy szocialista hadgyakorlat miatt voltak kénytelenek lemondani az utazásunkat, amit aztán a ’72-es tavaszi vakációban pótoltunk. – Igazgatósága egyik forró pillanatát a mikós diákok 1975-ös plakátragasztása jelentette. Hogy élte meg a sorstragédiákba torkolló eseményeket? – Egy novemberi reggelen azzal fogadtak az iskolában, hogy az éjszaka folyamán néhány tanulónkat elfogta a Securitate. Köztük Hervai Zoltán tanárunk leányát, Katalint, a csoport vezetőjét, a nagyborosnyói iskolaigazgató fiát, Jakab Lehelt, később a fiamat, Leventét is kapcsolatba hozták a diákok mozgalmával. Felkerestem a Securitate megyei főnökét, Ioan Hancheșt, a tanulók hollétéről és tetteiről érdeklődtem. Meglehetősen rideg és kimért volt. Most vizsgálják az ügyüket, majd bővebben is tájékoztatnak – közölte. A fiam elmondta, hogy diáktársai őt is meghívták a gyűlésükre, de mivel edzésre kellett mennie, nem tudott részt venni, többször aztán nem hívták. Ettől kezdve arra számítottunk, hogy őt is beidézik. Késő esténként gyakran hallgattuk a pattogó lépéseket, hosszasan figyeltük, csengetnek-e lakásunk ajtaján. Egyik este az iskolánkba civilben bejáró tiszt – sokáig azt hittem, hogy KISZ-aktivista – csengetett az ajtónkon. A főnöke arra kér, mondta, menjek vele a székházba. Amikor a tömbház előtt megláttam a fekete Volgát, belém villant, vajon visszajövök-e még. A Securitate épülete előtt kísérőm kiszállt, nemsokára megérkezett a főnök helyettese, Aulich Sándor, arra kért, menjünk be az iskolába, meg akarja nézni a térképeket a földrajzszertárban. Minden tömböt átnézett, néhányat félretett, amelyekben a diákok ceruzával vagy tintával Erdélyt külön országként tüntették fel. Egyik délelőtt a fiammal együtt kellett bemennünk a Securitatéhoz. A fiamat magával vitte egy tiszt, engem a főnökhelyettes hívott be egy másik irodába. Elmondta: a tanulókat ebben az épületben tartják fogva, zajlik a kivizsgálás. Közölte, hogy a fiamat is hívták a gyűlésükbe, tudtam-e róla. Amikor elmondtam, hogy néhány napja értesültem róla, be is fejezte a kihallgatást. Egyértelmű volt, hogy mindent tudnak, csak az ellenőrzéseket végzik. 1976 tavaszán tájékoztattak arról, hogy a tanulókat szabadon engedik. Az ügyben hozott ítéleteket – négy diák kicsapását – a tantestület előtt tartott gyűlésen jelentették be. – Ez az esemény jelentette az ön igazgatói pályájának végeztét is, a tanév végén önt is „kicsapták”. – Ennek azért egyéb előzményei is voltak. Az előző tanév kicsengetési ünnepségén megjelent Izsák Ferenc főtanfelügyelő is, aki a búcsúztatóbeszédek elhangzása után odajött hozzám: „A beszédedben egyszer sem hangzott el a főtitkár elvtárs neve” – mondta. Azt feleltem, nem szükséges minden alkalommal ismételgetni a nevét, ilyenkor az eredmények a fontosak, az arra érdemes tanulók nevének felolvasása. „A tegnapi kézdivásárhelyi ünnepségen Kiss Lajos igazgató tízszer említette beszédében Ceaușescu elvtárs nevét” – érvelt. Ezt már alig tudtam szembenevetés nélkül megállni: még ezt is megszámolja, nahát! Az 1975-ös tanévkezdés előtti napon az egyik tanfelügyelő azzal érkezett az iskolába, hogy a főnöke el akarja előzetesen olvasni az évnyitó beszédem szövegét. Azt feleltem neki: mondhatnám, hogy még nem készítettem el, de megmutathatom, itt van. Mondja meg a főnökének, ha meg akarja hallgatni, jöjjön el az ünnepségre. Nem értem ezt a bizalmatlanságot, de amíg igazgató vagyok, ilyen kérésnek nem teszek eleget. Ugyanazon az őszön az oktatási minisztérium tizenöt tagú csoportja ellenőrizte iskolánkat. Azt tapasztalhattuk, hogy bizonyos céllal és nagyfokú előítélettel érkeztek. Az iskola eredményeiről általában elismeréssel nyilatkoztak, de kifogásolták a szocialista szellemben való nevelés hiányosságait. A folyosón ott álltak még a szekrények, amelyekben az iskola megalapításának 110. évfordulója alkalmával közel száz mikós véndiák munkásságát mutattuk be. A csoport vezetőjével ismertetnem kellett az egykori diákok tevékenységét. Amikor megtudta, hogy Makkai Sándor Magyarországra távozott, hiába bizonygattam, hogy kiváló író. Nem beszélve Bihari József vagy Kiss Manyi érdemeiről. Bár Domokos Géza és Beke György, akkor Bukarestben élő írókról is beszéltünk, ők is képtelenek voltak ellensúlyozni az elődök megítélését. Az értékelőn többször is elhangzott, hogy a múlt felé fordultunk, nem látjuk a szocialista jövőnket, ez a káros szemlélet pedig nem szolgálja a szocialista nevelést. A plakátragasztást nem is említették, a kádercsere jegyében leváltottak, helyemre Izsák Ferenc érkezett. – Mostanában mi foglalkoztatja leginkább? – Az, hogy sehogy sem akar kialakulni valamiféle emberi viszony a többségi nemzet és közöttünk. Nem akarják megérteni, hogy mi emberként akarunk itt élni, s az unokáink is. És éppen emberségünkben aláznak meg bennünket azzal, hogy a szimbólumaink, a magyar feliratok ellen indított buta perekben élik ki magukat soviniszta, korlátolt emberek. A pápa hetven nyelven mondja ki a béke szót, a mi nyelvünk pedig ma is sértő ebben az országban. A bűnös ember mindig félti a napjait, mindig retteg valamitől. Bizonyára érzik ők is, hogy itt valami nagy bűn lappang. Ha megbecsülnének, talán még a román csapatnak is tudnék drukkolni egy meccsen, de így képtelen vagyok mást kívánni, mint hogy verjék meg őket. – És a saját „bűneivel” milyen viszonyban van? – Nem titok, engem vallásos szellemben neveltek, Dánfalván ministrálni jártam, de még a gimnáziumban is néha. Aztán hívtak a diákszövetségbe, igazából nem is tudtuk, mi az, de izgalmasnak tűnt, kultúrfelelős voltam, szerettem, amit csináltam, alkotásnak tekintettem. Az egyetemen egyszerre vad jelszóvilágban találtam magam, milyen harcos, lendületes fiatalok ezek, gondoltam, eleinte még csodáltam is őket. Azokban az években egészen természetesen alakult ki egyfajta egyházellenes hangulat, sokan és vehemensen követelték a templomba járó két-három kollégának az IMSZ-ből való kizárását, ami az egyetemről való kizárást is jelentette volna. Aki szembefordult ezzel a hangulattal, azonnal magán találta az opportunista, a nem elég forradalmár, a megalkuvó bélyeget. Abban az időben egy ideig IMSZ-kari titkár voltam, alig tudtuk megakadályozni ezeket a kizárásokat. Én mindig, később igazgatóként is károsnak tartottam a nyílt vallásüldözést, de nem jártam templomba. Azóta sem, akkor sem, amikor 1990 után sok korábbi ádáz vallásüldöző hirtelen egyházi elöljáró akart lenni. Szegény édesanyám mindenesetre élete végéig imádkozott fiai lelki üdvéért. – Aki önnel találkozik, a hajdani szigorú igazgató úr helyett ma egy kedves, szinte joviális öregúrt lát. Mi a titka? – Hát kérem, nagy dolog az unoka. Az ember mindig keresi, hogy mi volt, honnan jött. Nagyszüleim harisnyás dánfalvi földműves emberek voltak, szüleim rengeteg áldozatot hoztak értünk. Mátyás unokám érkezésével az életünket látom folytathatónak, csak reménykedve, örülve tudunk beszélni róla, a csintalanságát, a szófordulatait rágjuk egész nap. Mindent megváltoztatott, okoskodik, minden érdekli, rombol is, de mindenekelőtt annak reményét táplálja, hogy van tovább. ALBERT ERNŐ A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott tanára, 1960 és 1976 közötti igazgatója, népköltészeti gyűjtő. Csíkdánfalván született 1932. január 14-én. Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425-öt közöl a Háromszéki népballadák című kötetben. Kötetei – Faragó Józseffel közösen: Háromszéki magyar népballadák (1973), Rigó és madár. A főd népe: egy gyimesi csángó család élete, elmondta Albert Mátyás és felesége, Tamás Katalin (1995), Sok szép cigánylány (1998), Szabad madár. Háromszéki cigány népköltészet (2000), Sír az út előttem. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok (2001), A halál völgye. A határőrség szervezése 1762–1764-ben (2004). Díjak, elismerések: Sepsiszentgyörgy – Pro Urbe díj (2006), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 6.Kovászna az idei házigazda (Orvos- és gyógyszerésztudományi ülésszak)A fokhagymától a védőoltásig, a vállsérülések artroszkópos kezelésétől a cukorbetegséghez társuló szellemi hanyatlásig, a legújabb fogorvosi és gyógyszerészeti újdonságokig sok mindenről esik szó az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya XXVII. tudományos ülésszakán, amelyet mától szombatig tartanak a kovásznai Clermont Szállodában. A továbbképző előadásokat, újdonságokról szóló prezentációkat, az egyes ágazatokban elért eredményeket ismertető szekcióüléseket magában foglaló, évente szervezett vándorrendezvény a legrangosabb hazai magyar nyelvű orvos-, gyógyszerészeti és fogászati tudományos esemény, amelyet ötödik alkalommal tartanak Háromszéken. Dr. Albert István sepsiszentgyörgyi belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője lapunknak elmondta, a rendezvény jó alkalom arra, hogy az erdélyi és magyarországi szakemberek megismerkedjenek, tájékoztassák egymást a különböző diagnosztikai és terápiás eljárásokról, újdonságokról, az ilyen alkalmakkor szerzett kapcsolatok révén segítsék pácienseiket, hogy a számukra legmegfelelőbb kezeléshez, gyógymódhoz jussanak. Az újdonságok kategóriában négy előadás hangzik el: dr. Kellermeyer Miklós, a budapesti Semmelweis Egyetem tanára a nanorészecskék világába kalauzolja a hallgatókat, dr. Botz Lajos, a Pécsi Tudományegyetem tanára a gyógyszeres terápia hatékonyságát befolyásoló tényezőkről, kollégája, dr. Bán Ágnes pedig a kalciumcsatorna-blokkolók okozta hyperplasiákról és kezelésükről tart előadást, dr. Albert István a kardiovaszkuláris betegségek megelőzéséről értekezik. A továbbképző előadások általános orvosi kategóriájában gyermekgyógyászati, szemészeti és rehabilitációs témákban hangzanak el előadások, a szekcióülések egyikén a kovásznai szívkórházban használt kezelési módokat és dr. Benedek Géza munkásságát is ismertetik. A szünetekben és az esti programok, valamint a szombati helytörténeti kirándulás alatt (Csomakőrös és Zágon) lehetőség lesz az esetmegbeszélésekre, és Albert István szerint az ilyenkor kialakuló kapcsolatok haszonélvezői a páciensek is, mert ha egy esetet helyben nem tudnak megoldani, van, akihez fordulniuk, ahová a beteget küldeniük. Az ülésszak főszervezője kiemelte: a magyar szaknyelv gyakorlása és terjesztése terén is jó szolgálatot tesz az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztályának minden rendezvénye, amelyek egy része kimondottan a pályakezdőket segíti a továbbhaladásban. A száztizenegy éve működő önálló szakosztály jelenleg is hű kezdeti célkitűzéséhez: az anyanyelven művelt tudományos tevékenység szervezése, az elért eredmények népszerűsítése, a kiemelkedő tudományos munkák közlésének biztosítása, alapelvük továbbra is a korszerűség és a hagyományápolás ötvözése. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 10.Az orvostudomány magyar nyelvű műveléséért (Erdélyi Múzeum-Egyesület)Közel hatszáz résztvevő, négy plenáris előadás, százhuszonhét tudományos dolgozat, tizenkilenc továbbképző előadás, kiosztott díjak és sok-sok óra kötetlen beszélgetés – összegezhető számadatokban a Kovásznán szombaton zárult háromnapos orvostudományi ülésszak, amelyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya. A szervezők úgy vélik, az eredmény ellenben nem a számokban rejlik, hanem abban a tudásban, amelyet a résztvevők magukkal visznek, illetve az emberi kapcsolatokban, amelyeknek nemcsak a szakma művelői a haszonélvezői, hanem a betegek is. A csütörtöki megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlőbeszédében az orvosok aktív részvételét kérte a háromszéki gyógyturizmus szakmai megalapozásában és népszerűsítésében, ismertette, hogy az idei esztendő a Turizmus éve Háromszéken, és megköszönte azt az egységes kiállást, amelyet 2015 áprilisában megtapasztaltak, amikor tíz nap alatt több mint harmincezer ember írta alá a beadványt a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének visszaállítása érdekében. A megyei önkormányzat elöljárója szerint Székelyföld akkor tud fejlődni, ha a szakmai elit itthon vállal munkát, köztük az orvosok is. Az alkalommal Tamás Sándor elismerő oklevelet adott át dr. Szabó Béla marosvásárhelyi szülész-nőgyógyász professzornak, az EME ülésszakot szervező szakosztálya elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért. A résztvevőket köszöntötte dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője és Gyerő József, Kovászna polgármestere, majd megkezdődött a kétnapos maratoni előadás-sorozat. Dr. Szabó Béla professzor lapunk érdeklődésére elmondta, mindig örvendenek, ha Marosvásárhelyen kívül is van jelentkező az évente tartott ülésszak megrendezésére, és szerinte a sepsiszentgyörgyiek idei kínálata igazán megfelelt az elvárásoknak. „Az EME célkitűzésének megfelelően megvalósul itt a tudomány magyar nyelvű művelése, egymást jobban megismerjük, és a kialakult kapcsolatok hasznosak számunkra és a betegek számára is” – hangsúlyozta az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály elnöke. A rendezvényen ezúttal is osztottak ki díjakat: a Csőgör Lajos-díjat dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvosnak ítélték gazdag szakmai, tudományos és szervezői munkásságáért, a Lencsés György-díjat dr. Süveges Ildikó budapesti szemész, egyetemi tanár, akadémikus kapta, a Dr. Kopp Elemér-díjban Bába László István, Bálint Hajnalka Zsófia és Ferencz Adél gyógyszerészhallgatók részesültek, előadásdíjat Pálosi Tímea kapott a kísérletes orvostudomány kategóriában. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Emlékplakett Gaál SándornakVízre száll az EMT Huszonhatodik alkalommal kerül sor a hét végén az EMT-napokra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) idei vezető témája a vízhez kapcsolódik. A Nagyjaink nyomában sorozatban Gaál Sándor mérnök, fizikus, feltaláló emlékére avatnak emlékplakettet. Ma 14 órakor, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének falán felavatják az érdemtelenül elfelejtett Gaál Sándor fizikus emlékplakettjét. Az éppen 45 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön elhunyt kiváló szakember az egyébként rangos Zeitschrift für Physik tudományos szaklap szerkesztőinek hibája miatt nem lett világhírű, netán Nobel-díjas fizikus, hisz a ciklotron elvét bő egy évvel korábban kidolgozta, mint a Berkeley Egyetem professzora, Ernst Lawrence, aki 1939-ben kapta ezért a legmagasabb tudományos kitüntetést. Az annak rendje és módja szerint iktatott dolgozat azonban nem jelent meg (a szerkesztők összekeverték a már kidolgozott lineáris gyorsító és a merőben új ciklotron elvét), és így Gaál Sándor neve ismeretlen maradt a nagyvilág előtt. A feltaláló munkásságát Miholcsa Gyula mutatja be, az emlékplakettet Vargha Mihály készítette. A szombati tudományos ülésszak munkálatai (helyszín a Míves Ház előadóterme, 9 óra 30 perc) a vízhez kapcsolódnak: a víz szerepe a környezetünkben, a víz útja a kutaktól a csapig, a víz gyógyító ereje, a vízszennyezés és vízkészlet problémája, öntözés, árvízvédelem. Az előadók között találjuk dr. Albert István orvost, Makfalvi Zsuzsa tanárt, Ugron Noémi, Sándor László, Bartha János, Puskás Melinda és Csákány László mérnököket. Az EMT-napok kirándulással zárul, ezúttal a Nyergestetőre. Indulás vasárnap 10 órakor a Sugás áruház elől. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 15.26. Erdélyi Magyar Tudományos NapokA víz maga az élet Érdekes, jó hangulatú, számos új ismeretet is tartalmazó előadásokat hallgathatott, aki részt vett a 26. EMT-napokon. Nagy kár, hogy az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) által idén az éltető víz köré szerveződő előadássorozatra alig kéttucat ember volt kíváncsi. Szakács Zoltán megyei EMT-elnök felvezetőjében említést is tett arról, hogy sikertelenül próbálnak kapcsolatot teremteni az ifjúsággal, mi több, a felnőtt műszaki értelmiség is erősen „kopik”. Makfalvi Zsuzsa, a Székely Mikó Kollégium tanára a Föld vízkészletéről szólva rámutatott arra, hogy – arányait tekintve – nem biztos, helyes az, ha arról beszélünk, hogy mennyi víz van a Földön, sokkal jobban megfelelne a valóságnak, ha azt mondanánk, van néhány (kontinensnek nevezett) sziget a vízben. – Ha a Földön lévő összvízmennyiséget 100 vedernek vesszük, akkor ebből 99,5 veder a világ-óceánban, a kőzetekben, a jégtakaróban és más, ember által nem elérhető helyen van. Amiből mi élünk, az egy fél veder víz, s ennek is nagy része a felszín alatt van, valójában hozzáférni egy-két decihez tudunk – mutatott rá az előadó az arányokra. A gyógyvizek hasznosítása ivókúra formájában című előadásában dr. Albert István a Benkő-borvíznek a gyomorműködésre kifejtett felette hasznos hatásáról beszélt, és azt mondta: epe-, vese-, hasnyálmirigy-megbetegedésekben önálló orvosságként, vagy gyógyszer kiegészítőként használható. Ugron Noémi, a sepsiszentgyörgyi vízművek mérnöke azt az utat vázolta, amit a víz a kutaktól a csapig megtesz, és úgy fogalmazott: Háromszéken jó minőségű, ivásra mindenkor alkalmas víz folyik a csapokon. Kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen alapja nincs annak, hogy Sepsiszentgyörgy alacsonyabban fekvő részein gyengébb minőségű víz folyna, mint máshol. Sándor László, a vízművek főmérnöke az árvizekről, azok okairól és a védekezés módozatairól beszélt. Külön kitért a hódokra, akik ugyan „okleveles hidrotechnikai mérnökök” lehetnének, de megkeserítik az árvízvédelmi szakemberek munkáját. – Szép dolog a környezetvédelem, csak erről nem lesz egyszerű meggyőzni annak a falunak a lakosságát, amelyet – mondjuk – egy hódgaléria mentén bekövetkező gátszakadásban elönt a víz – vélekedett a szakember. A főmérnök érvekkel cáfolta azt a felvetést, hogy a folyószabályozásra költött eurómilliókból inkább kárpótlást kellene adni az esetleges árvizek károsultjainak. A mezőgazdasági kultúrák öntözéséről Bartha János mérnök beszélt. Kiderült: ahhoz, hogy a legjobb termőföldnek számító Szépmezőn versenyképes módon lehessen krumplit termeszteni, nagyjából ugyanakkora vízmennyiséggel kell még öntözni a növényt, mint amennyi átlagosan, csapadék formájában, természetes módon lehull. Már, ha lehull, mert az országos meteorológia szolgálat statisztikája szerint az elmúlt 100 évben mindössze 10, csapadék szempontjából normális esztendő volt – fejtegette a szakember. Puskás Melinda kertészmérnök a szobanövények vízháztartásáról mondott érdekes adatokat. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. június 15.Emlékek és tervek keltek életre a falubálonLozsád élni akar! Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget. – Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is. Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon. Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok. A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák. – Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre. Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban. A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka. Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is. A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-30
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
